Május elsejétől az ingyenes jogsegélyszolgálatot a gyulai központon kívül bizonyos időpontokban három új településen is működteti a Békés Megyei Kormányhivatal. Az ügyfelek az egész ország területéről választhatnak maguknak jogi segítőt.
Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott tájékoztatást adott arról, hogy a „jó állam” elvének mentén 2013 májusától az állampolgároknak a jogi segítségnyújtás területén is magasabb szintű szolgáltatást kívánnak biztosítani.
A kormánymegbízott kifejtette, hogy a jogi segítségnyújtás vonatkozásában is érvényesül a közigazgatási reformok azon alapelve, amely a már meglévő és új hivatali szolgáltatásoknak egyaránt hatékony és ügyfélbarát módon történő megszervezését írja elő. Ennek megfelelően a Békés Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának Jogi Segítségnyújtó Osztálya által immáron évek óta működtetett, az állampolgárok esélyegyenlőségének javítását, valamint a rászorulók segítését megcélzó jogi támogatása is bővítésre kerül.
A „nép ügyvédje” néven is ismert szolgáltatással elsősorban azon személyeket segítik, akik jogi problémájuk megoldásában szakavatott – ügyvédi – segítségre szorulnak, azonban nehéz anyagi helyzetük miatt, annak saját erőből történő megfizetésére nem képesek. A szolgálat mind peren kívüli ügyekben (jogi tanácsadás, okiratszerkesztés), mind pedig peres ügyekben (pártfogó ügyvéd) segítséget nyújt. A jogi segítségnyújtási rendszer egyik fő jellemzője, hogy az ügyfelek a jogi segítői névjegyzékből maguk választhatnak jogi segítőt az ország egész területéről. A szolgálatok munkatársai a hatósági feladatukon túlmenően ügyfélszolgálati tevékenység keretében az egyszerűbb megítélésű ügyekben – a jövedelmi és vagyoni helyzet vizsgálata nélkül díjmentesen – jogi tanácsot, illetve hatásköri, illetékességi útmutatást adnak bárki számára.
Erdős Norbert tájékoztatójában kitért arra, hogy 2013. május 01. napjától a szolgálatot „kihelyezett ügyfélfogadás” keretén belül is működtetik, megkímélve így az ügyfeleket az utazási nehézségektől és költségektől.
Ügyfélfogadás:
- minden hónap 1. keddi napján 9.00-12.00 óráig Orosháza, Előd u.15. szám, tel: 68/412-269
- minden hónap 2. keddi napján 9.00-12.00 óráig Szeghalom, Bocskai u.8. szám, tel: 470-660
- minden hónap 3. keddi napján 9.00-12.00 óráig Mezőkovácsháza, Árpád u.169. szám (a járási hivatal épületében).
Az Igazságügyi Szolgálat Központi Irodájának elérhetősége:
5700 Gyula, Kossuth Lajos u.2. szám
Telefon: 66/530-290
Fax: 66/530-299
www.bekeskh.hu
e-mail: